Sok anya mondja ki büszkén, mosolyogva: „A lányom a legjobb barátnőm.” Első hallásra ez meghitt, modern és irigylésre méltó kapcsolatot sugall. Közös programok, bizalmas beszélgetések, nevetések, titkok. Egy olyan anya–lánya viszony képe rajzolódik ki, amelyben nincs távolság, nincs feszültség, csak közelség. De felmerül a kérdés: valóban jót tesz-e mindkettőjüknek, ha a szülő és a gyerek szerepe összemosódik?
Miért vágyunk barátnői kapcsolatra a lányunkkal?
A mai szülők másképp gondolkodnak, mint korábbi generációk. Sok anya tudatosan nem akar „szigorú”, „hideg” vagy elérhetetlen lenni. Szeretné, ha a gyereke megbízna benne, ha bármiről merne beszélni, ha nem titkolózna.
Ennek gyakori okai:
-
saját gyerekkori hiányok pótlása,
-
félelem az eltávolodástól,
-
vágy az állandó közelségre,
-
a „jobb, ha tőlem tudja meg” gondolkodás.
A szándék többnyire jó. A kérdés az, hogy hol húzódik a határ a közelség és a szerepzavar között.
Mit jelent valójában „legjobb barátnőnek” lenni?
Egy baráti kapcsolat alapja az egyenrangúság. Két fél hasonló felelősséggel, hasonló érzelmi teherrel, kölcsönös támaszkodással van jelen. Egy anya–lánya kapcsolat viszont természeténél fogva nem egyenrangú.
Ha a szülő:
-
túl sokat oszt meg a saját problémáiból,
-
érzelmi támaszként használja a gyereket,
-
döntési helyzetekbe vonja be,
-
felnőtt konfliktusokat beszél ki vele,
akkor a gyerek akarva-akaratlanul olyan szerepbe kerül, ami nem az ő életkorának és érzelmi fejlettségének való.
Amikor a közelség terhessé válik
Sok lány nem tudja pontosan megfogalmazni, miért érzi magát feszélyezve, mégis megjelennek bizonyos jelek:
-
bűntudat, ha önállósodni szeretne,
-
félelem az anya csalódottságától,
-
nehézség a leválásban,
-
túlzott megfelelési kényszer.
Ezek gyakran nem nyílt konfliktus formájában jelennek meg, hanem belső feszültségként. A „barátnői” kapcsolat ilyenkor láthatatlan kötelezettséggé válik.
Kihez tartozik a felelősség?
Egy barátnői kapcsolatban mindkét fél felelős a másik érzelmi állapotáért. Egy anya–gyerek kapcsolatban viszont a felelősség mindig a szülőé. Ez akkor is igaz, ha a gyerek már kamasz vagy fiatal felnőtt.
Ha egy lány úgy érzi, hogy:
-
„nem mondhatok nemet”,
-
„nem élhetem a saját életem”,
-
„nekem kell vigyáznom rá”,
akkor a kapcsolat dinamikája elcsúszott.
Mikor egészséges a közelség?
Fontos hangsúlyozni: a közelség önmagában nem probléma. Sőt, az érzelmi biztonság, a nyílt kommunikáció és a bizalom rendkívül értékes.
Egészséges határok mellett:
-
az anya támasz, nem támaszkodó,
-
a gyerek megoszt, de nem felel,
-
a beszélgetések őszinték, de életkornak megfelelőek,
-
a döntések terhe nem a gyerek vállán van.
Ilyenkor a kapcsolat meleg és támogató, mégis biztonságos.
Mi történik felnőttkorban?
A „legjobb barátnő” szerep sokszor akkor válik igazán problémássá, amikor a lány felnő, párkapcsolata lesz, saját családot alapítana. Ilyenkor gyakran jelenik meg:
-
lojalitáskonfliktus,
-
bűntudat az eltávolodás miatt,
-
nehézség az egészséges határok kialakításában.
Az anya számára ez veszteségélmény lehet, a lány számára pedig belső vívódás.
Hogyan lehet újra egyensúlyt találni?
Az első lépés a felismerés. Annak belátása, hogy nem kell barátnőnek lenni ahhoz, hogy jó anya legyünk. Az anyai szerep önmagában is elég értékes.
Segítő kérdések:
-
Kié ez az érzelmi teher?
-
Az én szükségletemet vagy a gyerekét szolgálja ez a közelség?
-
Tud-e a lányom nemet mondani nekem bűntudat nélkül?
A határok nem elválasztanak, hanem megtartanak.
Nem barátnő, hanem biztonságos háttér
Egy lány számára az egyik legnagyobb ajándék nem az, ha az anyja a legjobb barátnője, hanem az, ha stabil, kiszámítható, érzelmileg elérhető felnőtt marad. Olyan valaki, akihez lehet fordulni, de akitől nem kell gondoskodni.
A valódi közelség nem szerepek összemosásából születik, hanem abból, hogy mindenki a saját helyén marad. És ebben a rendben mind az anya, mind a lánya szabadabban, könnyebben tud létezni.
Fotó: freepik
